Hetedik rész: I need your love

Sziasztok!
Meg is hoztuk a hetedik részt, ami kicsit hosszabb lett, mint a többi. Reméljük, elnyeri a tetszéseteket! Továbbá, köszönjük a visszajelzéseket, kritikákat, új feliratkozókat ♥
                                                                        

                                                                                     xx Connie&Ade

488. Tulajdonképpen akkor ez a világvége? (Simon Márton: Polaroidok)

Kényelmetlenül nagy csönd. A bögre teát a kezembe szorongatva néztem körül a szobában. Világos falak, modern bútorok.
- Hazel igaz? – kérdezett a nevemre Liz, Luke anyukája. Zavartan bólintottam. – Nagyon szép hajszíned van. Ritka az ilyesmi. Twitteren annyi, de annyi lánynak vörös manapság a haja, de mind festett. Ritka a természetes vörös. – kezdett bele a beszélgetésbe.
- Van twittere? – mosolyogtam.
- Oh, tegeződjünk. Szeretem tartani a lépést a fiatalsággal. Bár, a mostani helyzetben… nem hinném, hogy lesz erre, annyira sok alkalom… - köszörülte meg a torkát.
   Pár órája érkeztünk Ausztráliába. Sokkal jobb a helyzet, mint ami a reptéren volt. Itt is ki volt halva a környék, tetejükre fordított kocsik, felrúgott szemetesek, vértócsák… De Sydney eléggé szép állapotban volt, már csak a várost körülvevő betonfal miatt.
- Elavult ötlet, de segít. Minden filmben így van, hát most a nagyvárosokat is így védik. – jegyezte meg Luke apukája.
   A fiúk családja mind a város stadionjában éltek, amíg nem jöttünk. De ünneplésként eljöttünk Luke-ék házába, hogy megismerjük egymást, beszélgessünk. Anyuék, Johnny és Hans a stadionba maradtak, hogy lefoglaljanak egy sort. Minden család kap a lelátóról egy sort, ami ki lett bővítve annyival, hogy matracot, vagy hálózsákot le tudjunk teríteni. A pályán sátrak milliói, a körpályán pedig grillek, bográcsok. Egy hetet fogunk itt tölteni, amíg az első koncerteket el nem kezdjük. Ekkor esett le, hogy több millió embernek fogok ezzel a gyatra hanggal énekelni.
   Ginny az ölembe ücsörgött, és a sütit majszolta, amit Liztől kapott. Calum, Mikey és Ash a szüleinek sztoriztak a turnéról, és arról, amit átéltek. Gyakran hallottam a nevem, de igazán az érdekelt, amit Luke mesélt.
- Szóval az egyik este jöttünk a koncertről, mikor megláttuk Hazzyt. Láttad volna azt a rémült arcot! – nevetett, miközben és mosolyogva összehúztam a szemem. Luke még tovább mesélte a közös „kalandjainkat”, én Ginnynek kötöttem a szőke hajacskáját copfba, de egy mondatnál megakadtam.
- Anya, Hazel egy csodás lány. Imádom. Az életemet is odaadnám érte.  – húzott magához, és a hajamba puszilt. Én csak kikerekedett szemmel próbáltam egy mosolyfélét görbíteni. Nem. Lehetetlen. Játszik velem. Nincs az az ember, aki ilyen hamar beleszeretne egy olyan lányba, mint én. Engem nem szokás szeretni. Arnold is csak egy véletlen dolog lehetett.
   Ginnyt leraktam az ölemből a fotelre, majd kimentem a szobából, és lefordultam a fürdőszoba ajtajánál. Magamra zártam az ajtót. A mosdókagyló peremére támaszkodtam. Nem kellett fél perc se, hogy a könnyeim ne versenyezzenek a lefolyó felé. Mi vagy te Hazel Murray? Hol a tartásod? Egyáltalán, mi a fenének jöttél ide, az otthonodtól, ennyire messze? Miért vagy itt? Semmi keresni valód. Idegenek házába vagy, miközben a kortársaid London védőfalait építésében segítkeznek. Undorodtam magamtól. Olyan dolgokat tettem, amiket pár héttel ezelőtt még megvetettem. Nemrég Arnold barátnője voltam, most meg már Luke ölében is ültem. Körülöttem járvány van, én meg csak magamra tudok gondolni. Ellöktem magam a mosdókagylótól, és az ablakhoz sétáltam. Összefontam magam előtt a kezeimet, és néztem, ahogyan építkeznek a város szélén. Több száz olyan tinédzser, akik nem a stadionban ültek, és várták, hogy elmúljon ez az egész. Az életüket kockáztatták, csak azért, hogy megvédjék a városlakókat. Megfordultam, és ismét a tükörbe néztem. A hajamba túrtam,ami eszméletlenül rossz állapotban volt. Zsíros, gubancos… De azt hiszem, egy ilyen helyzetben elfogadható.
   Hirtelen dübörgést hallottam. Az ajtóra pillantottam, de a fürdőszoba keskeny kis ablaka mögül jött a zaj. Vércsíkokat húzott maga után a kéz, ami igyekezett betörni. Remegni kezdtem, azonnal az ajtó felé vettem az irányt, de késő volt. Az ablak betört, a földre zuhant a test. Szürkés, kissé zöldes bőr, ritkás szőke haj, szakadt fehér trikó, és egy fekete bőrszoknya. Azt hittem meghalt. Lassan közeledni kezdtem hozzá, de felkapta az elrohadt, beesett arcát, amin az erek tisztán láthatóan kidagadtak. A szája körül vér, szeme üres, semmit mondó szürkeség. A lábam után kapott, ami miatt rögtön földre zuhantam. Elmondhatatlan milyen érzés az, amikor pánikolsz, nem hallasz, nem látsz, csak cselekszel. Idegesen kezdtem kapálózni a bal lábamat, amit erősen fogott, és igyekezett beleharapni. Én a vállára rúgtam, hogy ellökjem magamtól, közben egyre jobban tolattam hátrafelé. De ő csak kúszott felém. Ez most más volt. Calum csak jött, földre borított. Én meg mint a szappanoperákban, úgy akartam végezni, hogy éneklek. Cal-on még nem látszódtak a zombitulajdonságok. De ez a lány már menthetetlen volt. Csak jött, akadályok nélkül. A falba ütköztem, beverve a fejem, és otthagyva egy kicsi vérfoltot, így igyekeztem feltápászkodni. A fejemen lévő kötés, ami az előzö sebből jött, leesett, és éreztem, ahogy újabb sebem keletkezett. A fürdőszoba kicsi volt, így átugrottam a felém kúszó lányt, és beleütköztem a szekrénybe, amiből kihullottak a pipereeszközök. A földön megláttam pár vattapamacsot, eltört, és kifolyt körömlakkot, borotvahabot, körömreszelőt, és néhány fültisztítót. Nem tudtam mást elkapni, mint a körömreszelőt. Remegő kézzel löktem a felfelé tápászkodó holtat, majd a mellkasára ültem, és összeszorított szemmel a fejébe fúrtam az eszközt.  Ott ültem felette, a vér egyre jobban beterítette a szobát. Remegő kézzel néztem a kezemben lévő véres körömreszelőt, miközben az ajtó a holt feje mellett landolt a döldön. én undorodva lecsúsztam a lányról, majd kitört belőlem a zokogás. Mire eljutott a tudatomig, hogy mit tettem, Az ajtóban ledermedve állt Mikey, Calum, és Ash, mögöttük Liz, és Luke igyekezett látni valamit.
- Jézusom... - suttogta Michael a halott testet nézve. Luke ellökve a fiúkat betoppant a szobába. Ránézett a semmit mondó tekintetű lányra, akinek a feje alatt hatalmas vértócsa volt. Tekintete köztem, és a holt test között cikázott. A könyökömig csordult a vér, és egyre jobban sírtam. Cal és Ash odasiettek hozzám, felhúztak a földről, kikerülve az üvegszilánkokat, majd kivittek a fürdőből. Liz aggódva hozott egy zacskó mirelit borsót a fejemre, a szeme tiszta könny volt.  Odaszorította a jeges zacskót, megsimította az arcom, majd engedte, hogy én tartsam a fejemhez. Leültem a kanapéra Ginny mellé, aki a nyusziját magához szorítva pityergett. Calum és Ash idegesen járkált fel s alá. Hallottam a fürdőszoba felől őrjöngést, sírást, dübörgést. Én még mindig sebesen dobogó szívvel  néztem a véres kezemet, és a körömreszelőt.
- HOL VAN? A KURVA ÉLETBE HOL VAN? – ordította Luke, egyre jobban hallhatóan. Egyre közeledett. Arca tiszta vörös volt, amikor betoppant a nappaliba. Könnyes szemmel néztem rá. Lihegett, a szeme kisírva. Láttam rajta, hogy mondani szeretne valamit, de csak a földre zuhant. Pont úgy, mint a repülőtéren.
- Megölted...- mondta vékony hangon. – MEGÖLTED! – ütött bele a falba.
- Luke, álljál le, a francba is, már! – fogta le Mikey.
- Én… én… - hebegtem. – Én csak tettem amit kell… - csuklott el a hangom.
- Amit kell? Észnél vagy?! Meg se próbáltad megmenteni! Aleisha… - temette az arcát a tenyerébe.
- De most mit vagy úgy oda… egyébként sem… voltatok már együtt… - nyögte ki Ash.Luke felkapta a fejét. Betelt a pohár.
- Mi? Az exed? Na, mi van, Luke Robert Hemmings, milyen az, amikor elveszted életed lényét, akit A VILÁGON MINDENNÉL JOBBAN SZERETTÉL EGYKOR? – mondtam a végére teljesen eltorzult hangon. Borzalmasan sírtam. – NEKED CSAK LE KELLETT LŐNÖD! TE NEM ÉREZTED, AHOGY EGYRE JOBBAN, MÁR AZ AMARADÉKL ÉLET IS, KITÁVOZIK A TESTÉBŐL… - őrjöngtem. Egymás szemébe néztünk, mindketten eltorzult arccal. Csönd volt.
- Nem vagy te más, Luke. Te még őt szereted. Én meg Arnoldot… hülyék vagyunk! Pár nap után te már megvágtad magad! MIATTAM! Tudom már mi lehetett az! Ötletet adtam neked, hogy levezesd a feszültséget, amit ez a lány okozott, mi? Te is csak kihasználod a lányokat! NEM VAGY MÁS! – üvöltöttem a képébe, majd kirohantam a házból. Elkezdtem futni, kikerülve a füstölő, fejre fordított autókat,  kidőlt fákat. A stadionig meg sem álltam. Felfegyverzett katonák vártak, akik átnéztek, hogy biztosan élő vagyok e. Miután beengedtek a szememmel anyámékat kezdtem keresni. Nem volt nehéz nem észrevenni nagyit, aki a füves pályán a sátorok között egy asztalon énekel. Hiányzik neki az öregek otthona által alapított énekkar. Kikerülve az embereket, lehúztam az asztalról, de ő még puszikat dobált, meg integetett a hallgatóinak.
- Mi a baj, kislányom? – kérdezte végül. Aztán, lenézett a kezemre. Tiszta vér volt.  – Szent Habakuk!
- Haza kell mennünk… - mondtam.
- Micsoda? Hazel, én anyádnak is mondtam, mikor még négy évesen sem mondtál egy árva szót se, hogy orvoshoz kell vinni, nincs e valami agyi bajod, de ő ellenkezett! De ezek szerint tényleg nincs valami rendben odabent! – tette csípőre a kezét.
- Mama! – mondtam. Akkor szoktam így szólítani, mikor már idegesít. – Egy kérdésemre válaszol; tartozol most valakihez? Van kihez kötődnöd, amiért maradnod kellene?
Nem válaszolt.
- Nekünk nem ez az otthonunk! Több ezer kilométerre vagyunk az otthonunktól! Úr isten, magunkra se ismerek, hogy ekkora baromságot tettünk!
- Tudod miért? Azért, hogy megvédjünk, Hazel Murray!
- Nem tudtok megvédeni! Megöltem valakit. – csuklott el a hangom. Nagyi nagyot sóhajtott.
- Hazel, nem tudsz mivel hazamenni… túl késő vagy okos. – fordult meg, és visszament a pályára. Tétlenül álltam ott, nem tudtam mit tegyek. Kimentem a stadionból, majd elindultam a reptérhez vezető úton. Zsebre tett kézzel mentem a kertvároson keresztül. Már sötétedett mikor odaértem az autópálya mellé. Az út szélén négy motoros állt. Igyekeztem nem figyelni rájuk, és átkelni az úton.
- Hé, Zombi cica, mizu van? – hallottam magam mögül a nevetéseket.
- Hova sietsz bébi?
- Ott nem találsz gépet drága, inkább pattanj fel mögém! – mondták a cifrábbnál cifrább dolgokat.
- Na, miért sietsz ennyire? – kapta el valaki a csuklóm. Hátranéztem, és egy szakállas, sörtől bűzlő férfi nézett a szemembe. Elkezdtem magam kihámozni az ujjaiból, de megpofozott.
- Nem ellenkezünk, cicus. Haladj! – lökött a motora felé. Lassú léptekkel kezdtem a jármű felé menni, rettegve, hogy mi vár rám. Mikor már felült előre a pasi, elkezdett kutakodni a motor oldalára erősített táskákban, készen álltam a menekülésre. Visszaszámoltam háromig, majd elrugaszkodtam.  Elém állt az egyik barátja, de még időben kicsúsztam a karjai közül. Eszeveszettül futni kezdtem. Sötét volt, nem láttam semmit. Mögöttem motor zúgását hallottam, de igyekeztem a kis utcákba lefordulni, hogy lerázzam őket. A kertvárosban millió utca volt, így könnyű volt labirintusba keveredni. De a motor hangja nem csillapodott. Előttem zseblámpák fényét láttam. Azt hittem, hogy a motorok lámpája, így az egyik ház előtt álló autó mögé bebújtam. Viszont a fény lassan közeledett. Engem mindig megtalálnak a motorosok. A szívem vadul kalapált, viszont ide nem jöhetnek be a sebességkorlátozás miatt… már ha törődnek az ilyesmivel. Nem kaptam levegőt az izgalomtól, hogy mi vagy ki a fény eredete. Kissé kinéztem, és megpillantottam az ismerős kockás inget, azt a hányaveti kinézetet.
- Apu! – ugrottam fel rögtön. Ott voltak anyámék, a fiúk, meg úgy igazából mindenki. Plusz két rendőr, zseblámpával.
- Hazel! – örült meg anya. – Merre voltál, kislányom? – fogta az arcomat a két keze közé.
- Csak… egyedül szerettem volna lenni. – haraptam a számba.
- Az apokalipszis idején? Kislány, a falak még nem épültek meg. – mondta az egyik rendőr.
- Na, ne mondja… - dörmögtem, majd elindultunk. Összefontam a kezemet magam előtt, mert kissé fáztam egy szál fehér trikóban és egy drapp színű sortban. Mikey rám adta a kockás ingjét, ami kicsit enyhített a dolgon, de viszont hatalmas volt rám. Elöl mentek a rendőrök, és a fiúk szülei, utánuk anyu, nagyi, apu, Johnny és Hans, majd a fiúk, és Ginny. Ja, és én, szokásomhoz híven, leghátul. Az útkereszteződésnél Luke bevárt engem. Kezében a kislány aludt. Szótlanul néztem a cipőmet, ahogy átlépdesem a kavicsokat, mintha annyira érdekes lenne.
- Szia… - mondta. Összeráncoltam a szemöldököm.
- Ez az én szövegem. A buszban én mondtam. – sziszegtem.
- Akkor… - sóhajtott. – Szép estét, hölgyem… - mondta végül. Kicsit lemosolyodtam, de gyorsan visszatértem a szemöldökráncoláshoz.
- Sajnálom, ami történt, Hazzy…
- Hazel, ha kérhetem. – mondtam mogorván.
- Én… kétségbeestem. Még nem tapasztaltam, hogy közeli ismerőst kell látnom… így. – suttogta. Megálltam.
- Luke, nem érted? Ugyan abban a helyzetben vagyunk! Te megölted Arnoldot, akkor én miért ne ölhetném meg Aishát? Föleg, úgy, hogy nem is tudtam, ki ő… - ráztam a fejem.
- Először is Aleisha… - tette fel a mutatóujját.
- Nem érdekel! – néztem mélyen a szemébe. – Nem tudod milyen volt pánikszerűen kitalálni valamit, csak, hogy ne harapja el a torkomat! Te csak fogtad a fegyvert, és megtetted! Én nem szánt szándékból tettem, nem akartam a lány halálát! Szörnyen érzem magam. És ahogy látom, te is jobban érezted volna magad, ha ránk nyitsz, akkor két hullát látsz, nem egyet. – fúrtam a tekintetem az övébe, majd újra elindultam. Kissé futó lépésekkel ért be engem.
- Még sosem kellett ölnöd… igaz?
- Sosem. Tudod, gáz, hogy már egy ideje tart ez a szarság, és rám mindig vigyáztak megvédtek… időm sem volt rettegni ezektől. De tudod, ha egyedül vagy, ha nincs kire támaszkodnod, teljesen más érzés! – túrtam a hajamba. Luke elkapta a kezem. Megálltunk.
- Hülye voltam… mindketten megijedtünk: Te a pániktól, hogy valakit meg kell ölnöd, nekem meg egy közeli ismerős elvesztése… De Hazzy…
- Hazel! – javítottam ki ismét.
- Nekem te fontosabb vagy, mint bárki más! – simította meg az arcom, de én elkaptam előle a fejem.
- Nem, Luke… nem lehetek neked fontos, pár nap, hét után. Kár volt ebbe beletörődni. – haraptam a számba, majd elindultam.
   Másnap reggel s kanapén ébredtem, Luke házában. Nem emlékeztem semmire, csak arra, hogy Hans hozott egy egész ládányi sört. Fogalmunk sem volt, honnan. Aztán még annyit tudok, hogy Calum alsógatyában mászkált, és Ash a fenekén dobolt, Mikey meg egy plüss spidermann-el beszélgetett, és állandóan azt mondogatta nekem, hogy „háááát nééézd már, annyira éééédiiii”.  Luke a fotelben ült, és valamilyen meccset nézett a tévében. Többre nem emlékszek.  Szóval, ja, a fejem Mikey combján volt, a lábam pedig Calum nyakába. Luke ugyan ott aludt, ahol utoljára láttam, Ash pedig a földön szétterült. Felálltam, és rögtön a naptárra tekintettem. Koncert. Ma. Felsikítottam. A fiúk egy emberként pattantak fel.
- Mih vhann? –ugrott fel Michael.
- Hozzátok a baseball ütőt, ott van a szekrényben… - dörmögte lassan Ash.
- Ma… koncert!!!!! – tettem a számhoz a kezem.
- Öhm… ja. – rántotta meg a vállát Calum, a szemeit dörzsölve.
- De én nem… - csóváltam a fejem. – Én nem lépek fel.
- Ó, dehogynem. – mondta Mike.
- De nem is gyakoroltam! – tettem szét a kezem.
- Majd te énekled a Heartbreak Girl-t. Gondolom, jól megy. – vágta oda Luke.
- Wherever You Are. Ismered, Hazel?  - nézett rám Calum. Bólintottam. – Akkor azt éneklitek együtt Luke-al. Na, nem. Én aztán nem!
- Mikor kezdődik? – kérdeztem.
- Háromkor. – nézte az időrendet Ash. Ránéztem az órára. Lefehéredtem.
- De… hiszen… KETTŐ ÓRA VAN! – kiáltottam.  Mikey rárakta a vállamra a két kezét.
- Nyugi már, Hazel, két számról van szó. – mondta.
- Mi? Az előbb még egy volt.
- Plusz egyet kiválasztasz, a kedvenc dalaid közül. Lehetőleg ne tuc tuc zene legyen. – nevetett. – És azt egyedül elénekled, és készen is vagy.  – csapta össze a tenyerét.
- Na és most nyomás, vegyél fel valamit, amitől Luke-nak feláll a farka. – lökött meg Calum. Én visszapillantottam és bemutattam neki. Kiléptem az ajtón, erre ők rögtön magukra zárták.
- Hé, de honnan vegyek ruhát? – kérdeztem.
    Nem tudtam mást csinálni, elmentem Lizt megkeresni. A konyhában mosogatott éppen.
- Khm… öhm… jó reggelt Liz! – mosolyogtam.
- Neked is, Hazel! – mosolygott vissza. Nagy csönd. Újra megköszörültem a torkom.
- Ma koncert. – bólintottam.
- És nem akarsz megjelenni véres, saras, fűfoltos pólóban, igaz? – nevetett. Én zavartan beletúrtam a hajamba. – Na, gyere! – fogta meg a kezem, majd elvezetett a gardrób szobába.
- A méretünk nem biztos, hogy egy, de vannak itt nekem régebbi ruháim… - kotorászott a vállfák között, majd fentről levett egy dobozt. – Lássuk csak. – fújta le róla a port, majd kinyitotta. Egyszínű pólók, farmerek, sortok, szoknyák kerültek ki a dobozból. Mindegyik nagy volt valamilyen szinten rám. Majd jött a doboz alja. Szebbnél szebb fodros ruhák, pöttyösek, szív mintásak… De egynél megakadt Liz keze. Egy fekete csipkemintás ruhát emelt ki, aminek a dereka szűkített.
- Na, ezt próbáld fel. Addig előkeresek neked valami cipőt. – csukta be maga mögött a gardróbszoba ajtaját.
   Sokáig nézegettem a ruhát. Nagyon szép volt, de nem az én stílusom. A színe viszont eszméletlenül tetszett. A drámaiság meg volt benne. Felvettem, és igazából pont jó volt. Testre simult, nem volt vele semmi baj. Liz perceken belül egy fekete körömcipővel érkezett.
- Oh, nagyon gyönyörű vagy benne, Hazel! – simította meg a vállam. – Hoztam neked cipőt, remélem jó rád… - morzsolgatta az ujjait. Én lenéztem a cipőre, majd megvakartam a fejem. Pont a két sebemnél, amik már be voltak varasodva.
- Az az igazság, hogy nem igazán tudok magas sarkúba menni… - nevettem el magam szánalmasan. Liz csak elmosolyodott.
- Semmi gond, akkor szétnézünk itt a cipők között. – guggolt le, majd kihúzott egy fiókot, amiben nagyon sok cipő volt. Rögtön megakadt a szemem, egy fekete bokacsizmán.
- Nekem ez jó lesz. – hajoltam le a csizmáért. Bőrből volt, kicsi sarokkal. Liz ismét mosolygott, majd ismét kutakodni kezdett.
- Egy kis smink sosem árt… - motyogta, miközben egy szemhéjtussal és egy szempillaspirállal tért vissza. Percek alatt végzett is. A hajamat kiengedtem, elválasztottam, és még feltettem egy piros rúzst.
- Azt hiszem meg is volnánk… Köszönöm szépen! – öleltem meg szorosan.
- Ne hülyéskedj kislány, hiszen az első koncerteden mesésnek kell lenned!  - szorította meg a kezem.
- Nem gyakoroltam semmit… - fújtam ki a levegőt.
- A profiknak nem kell. – kacsintott, majd kiment. Egyedül maradtam, így kihasználtam az alkalmat, hogy kicsit átvegyem a számot.  De nem sokkal később már Mikeyt hallottam, ahogy a nevemen szólít. Gyorsan még egyszer átfésültem a hajam, majd nagy levegőt véve kiléptem az ajtón. Odakint ültek a nappaliba mind a négyen. Zenekaros fekete pólókban, és ugyan ilyen színű szűk farmerekben voltak. Kivéve Luke. Ő egy fehér, fekete hosszujjúban. Felnézett rám, és láttam, hogy nagyot nyel.
- Mehetünk? – kérdezte.
- Basszus, te már menni akarsz, miközben ilyen gyönyörű csaj van előtted? – lökte oldalba Calum. – Eszméletlen szép vagy, Hazel! – mosolygott.
- Kösz, Calum. – nevettem. – Menjünk. – bólintottam.
    Az út eszméletlen rövidnek tűnt, a stadion pedig zajosabb volt mint valaha. A füves pályáról eltűntek a sátrak, Sidney kertvárosa tombolt. A hatalmas színpad mögé mentünk, én egész végig csillogó szemekkel, na meg remegő lábakkal mentem. Már fel volt rakva az emelvényre Ash dobja, és a mikrofonok is a helyükön álltak. Öt darab mikrofon. nem négy… öt!!!!
Leültem az egyik székre, és idegesen lóbáltam a lábam. A fiúk is fel s alá járkáltak, dúdolásztak, nevetgéltek. A háttérből viszont lányok sikolyát lehetett hallani. Ennyi lányból, miért pont engem választana Hemmings? Képtelenség!
- Srácok, két perc múlva kezdünk! – jött a hang technikus megnézni minket.
- Oké, Hazel, az Amnesia után készülj, mert akkor elsötétülnek a fények, és ti jöttök! Majd idejövünk a kulisszák mögé, és elindítunk, ne aggódj. – mutatott rám Cal. Én idegesen bólintottam. A hasam görcsben volt, nem hallottam semmit sem az izgalomtól. Aztán már csak azt láttam, hogy a fiúk eltűntek, és felcsendül a gitárhangja. Lassú, kedves dallam, az Amnesia kezdete. A lányok sikítoztak, Calum igyekezett túlénekelni őket. Azt vettem észre, hogy már az utolsó refrént éneklik. Felpattantam, megigazgattam a  ruhámat, és nagylevegőket vettem. Behunytam a szemem, és igyekeztem ellazulni.  Sikítozás, taps. Ezeket lehetett hallani. De a fiúk nem jöttek le a színpadról. Ugyan úgy maradtak a színpadon, és már el is kezdték. Nem tudtam mit tegyek. Az Intro még tartott, mikor Luke megszólalt.
- Ezt Neki küldöm. – köszörülte meg a torkát, majd elkezdett énekelni.
- When the finally closed the plane door, I could barely hold it all inside. – majd behunyta a szemét...-Turn in two, and I know I shouldn’t tell you, - majd összeszorította, és egy résznél nyitotta ki a szemét… és oldalra nézett. Rám. - but I just can’t stop thinking of you… Wherever you are.
   Egy könny csordult le az arcomon. Meglepetés? Vagy mi lenn ez kérem? Nem tudtam levenni róla a szemem, csak néztem, ahogy a húrokat pengeti, és a szavakat formálja. Újra tapsvihar jött, és ekkor kijött értem Michael.
- Ügyes légy Hazel! Remélem, megy a Never be! – pacsizott Mikey. A Never be? A kedvencem… De, hé! A Wherever you are-ról volt szó!!!!
   Remegve mentem a színpadra, majd leültem a Luke melletti támla nélküli székre. A többieké hátrébb lett tolva, mintha ők csak háttérzenészek lennének.
- Minden oké? – kérdezte Luke halkan. És a számba haraptam majd beállítottam a mikrofont a saját magasságomra. A fények kigyúltak, és ekkor megpillantottam a tömeget. Rengetegen voltak. Néhány villámot szóró tekintettel találkoztam, akik szinte ordítva meg tudtak volna ölni, hogy Luke mellett ülök.
   Az intro elkezdődött. A kedvencem az egészben.
- Woo-o-o-wo-o – énekelték.  Luke viszont halkan odasúgott nekem.
- Akkor szállsz be, amikor gondolod… - majd folytatta a wo-o-zást.  És elkezdődött. Luke teljes testével felém fordult, elkezdett gitározni.
- I need your love, to light up this house, I wanna know, what you’re all about… - énekelte szomorú tekintettel. Nagy levegőt vettem, behunytam a szemem, és én is felé fordultam.
- I wanna feel you  feel you tonight, I wanna tell you that it’s alright… - énekeltem vékony, bizonytalan hangon.  Luke felállt, Cal pedig helyettesíteni kezdte a gitár hangját. A mikrofont kivette az állványból, és folytatta.
- I need your love, to guide me back home… - fogta meg a kezem, hogy álljak én is fel. Én ügyetlenül felálltam, a lábam eszméletlenül remegett, bénáztam a mikrofonnal, mire kijött az álványból. De Luke végig nézett, majd nevetve folytatta. – When I’m with you, I’m never alone.
- I need to feel you feel you tonight, I need to tell you that it’s alright. – énekeltem még mindig félénken. És egyszerre mind az öten énekelni kezdtük a refrént.
- We’ll never be as young as we are now! It’s time to leave, this old black and white town! Let’s seize the day, let’s run away! Don’t let the colours fade to grey. We’ll never be, as young as we are now… - ordítottuk, majd hirtelen elcsendesedett minden. Szünet.
- As young as we are now. – simította meg az arcom Luke. Én heves szívveréssel elengedtem a kezét, majd arrébb mentem. Mérgesen ránéztem, majd nagylevegőt véve elkezdtem egy teljesen mást énekelni.
- Tonight we’re fading fast… - kezdtem el az If you don’t know szövegét. Azért álljon meg a menet, Luke Robert Hemmings! A fiúk a háttérben gyorsan dallamot váltottak. Éneklés közben végig mérgesen néztem rá.
- I just wanna make this last. If I could say the thing that I wanna say… I’d find a way to make you stay. I’d never let you get away, got you in the all the games we’ve played so… Go ahead RIP my heart out, show me what loves all about. - ráztam a fejem.
- Go ahead RIP my heart out, thats what loves all about! – kiáltotta vissza Luke, egyre közeledve felém, olyannyira hogy már az orrunk összeért.  Így énekeltük végig az egész dalt. Egymás arcába lihegve álltunk ott a színpadon, mikor vége lett a számnak. Őrjöngtek, néhányan azt kiabálták, hogy szállj la a pasimról, te kurva!  vagy, hogy Há’ nézd má’, de édesek! de mi még mindig csak összeráncolt szemöldökkel néztünk egymás szemébe, lihegve, mérgesen. Aztán lekapcsolták a reflektorokat, így le kellett menni a színpadról. A fiúk leültek, és mindnyájan ittak egy keveset az odakészített palackokból.
- Hát halljátok… én már teljes izgalomba voltam, hogy mikor kezdtek pornót forgatni… - törölte meg a száját Calum.
- Nagyon zsír voltál Hazel! Főleg az a hirtelen dalváltás! De tényleg…- mosolygott Ash.
- Ja… zsír volt. – mondta semmi arckifejezéssel Luke, majd a terem végébe ment, és lehuppant az egyik odatett fotelre. Odamentem hozzá.
- Még is mit gondoltál? – kérdeztem. – Romantikusan, meglepetést okozol? Mint valami rossz tinifilmben? Luke, mi van veled?! Tegnap még meg tudtál volna ölni, hogy kivégeztem az exedet! – sziszegtem.
- Ezt már megbeszéltük, hogy pánikhelyzetbe voltunk. – mondta megint unalmas hangon.
- Hány lánnyal tetted már ezt? Hánnyal? Hogy pár hét ismeretség után, már felvitted a nagyszínpadra? – kérdeztem.
- Eggyel sem. – túrt a hajába.
- Aha, szóval kinézed belőlem, hogy egy ribanc vagyok, igaz?! – dőltem közelebb hozzá.
- Miért nem érted meg, hogy nincs semmi ilyenről szó? Sosem éreztem még így lány iránt, érted? – jött ő is közelebb. – Hogy bizonyítsam be neked? – nézett a szemembe, majd a számra. Láttam rajta, hogy elgyengül.
- Sehogy… - néztem én is a szájára, majd teljesen elbűvölve, megcsókoltam.
-Öhm, Hazel... Akkor nem énekelsz egyedül még egyet? - kérdezte Ash. - Bocs, ha megzavartam valamit. - tette fel a kezét. Én megráztam a fejem, majd összeérintettem az orromat az övével.